701 Projekt – Szerelőnap 2010. Szeptember 4.
1/2 oldal
Eszemben sincs konklúzióval kezdeni, de van ami ide, előre kívánkozik. Egy Delorean -- bármilyen állapotban is legyen --, különleges autó, és a klub pedig egy kivételesen jó társaság. És hogy mitől az? Leginkább attól, ahogy teljesen különbféle emberek közel kerülték egymáshoz két év alatt és ehhez egyetlen egy kapocs kellett, egy kocsi, amiről mindenki mást gondol, ami néhányunk vágya, néhányunknak pedig egy érdekesség, és amiről napokat vagyunk hajlandóak beszélgetni. Így volt ez most is. Egy szerelőnap Szlovákiában Bopat szervezésében.
Egy utazás attól igazán jó, ha nem csak a cél a fontos, hanem az utazás maga is élmény. Így volt ez most is. Első megállónk – úgy tűnik, hogy egyetlen találkozóról sem hiányozhat – egy Tesco volt. Gyors valutaváltás és elegendő mennyiségű alkohol beszerzése után folytattuk utunkat. Térkép és helyismeret hiányában egy külföldi utazásnál jól jön egy navigációs készülék. Természetesen Viktornál volt is egy, de a GPS sem csodatévő cucc. Ha le van halkítva és nem figyelünk rá oda, akkor teljesen hasznavehetetlen. El is tévedtünk.
A prototípusokról tartott eszmecsere közepette már nem maradt energia és kedv egy hűvösen kimért gépcsaj utasításainak betartására. Mindegy is. A lényeg, hogy meglett a helyes út.
Kora délutánra érkeztünk meg Bopat garázsához, Besztercebányára. A korábban érkezett Zsoltot és Zsigát a kocsi alatt találtuk. Néhány perc akklimatizálódás, és felületes autóbevizsgálás után elindult a szerelés. Ami Parkernek szerelést, a többieknek pedig kotnyeleskedést, lábatlankodást, röhögést és beszélgetést jelentett. Egy igazi romhalmazt vártunk. Hát ha nem is egy szalonállapotú darab a 701-es, a helyzet nem is olyan siralmas, nem reménytelen. Gátlástalan barmolás és kókányolás jele van mindenütt az autón. Nyilván lelkesebb mint hozzáértőbb formák több ízben is megpróbálták lábra állítani ezt a klasszikus remekművet, de úgy tűnik, valamelyik ponton mindegyik meggyávult. Egyelőre nem tudni, hogy mi volt az a pont, ahol mindenki eldobta a szerszámokat. A kocsi alja OK, a kasztni irdatlan kemény munkával javítható, a beltér gyakorlatilag kuka, de a lényeg, hogy ez a Delo egy átfogó restaurálással menthető. Azt hiszem a nap végére világos lett mindenkinek, hogy ez a példány is Zsigánál lesz a legjobb helyen. Rengeteg pénz, első osztályú szakemberek rengeteg munkaórája és lelkesedésre van szükség.
De a szomorkodáson túl sokkal okosabbak is lettünk. Zsigán kívül mindannyian most láttuk a Deloreant a rozsdamentes acél karosszéria elemek nélkül, most láthattuk első ízben a VARI nevű műanyag „vázat”. Ha már meggyávulás, akkor én ezen a ponton bizonytalanodtam el… Vannak az autóiparban egyedülálló, fantasztikus és kivételes megoldások, de szerintem ez nagyon nem az.
Egy nehezen javítható, sérülékeny vázat építeni az alváz és a karosszéria elemek közé? Erre mi szükség van?
Nekem a formán túl az öncélúság és a trendekkel való szembemenés tetszik a legjobban ebben a kocsiban, de ez a megoldás nekem teljesen érthetetlen. Az ember eredendően vigyáz a kocsijára és nem sokszor a gondolatai része hogy összetöri, de én ezután hajlamos leszek hímes tojásnak nézni a Deloreant. Ami – lássuk be – egy használati tárgynál kellemetlen.
tovább...