Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál, 2008.08.1-3.
Augusztus 1-3-ig a monostori erődben ismét megrendezték a szokásos éves Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivált. Az idein most már klubunk is megjelent egy fővel, velem.
Erről szeretnék egy pár szóban beszámolni.
Pénteken kezdődött a buli, amikor még elég szar idő volt. Emiatt én is csak dél körül értem ki az autóval. Maga az autó egy Delorean DMC-12, sorszám szerint a 7075-ös. Gyönyörű szép darab, képek az írásban is lesznek és az oldalon is. Mindhárom nap kint voltam, bár aludni minden nap hazamentem. Pénteken még kicsit lazább volt, olyan bemelegítős fajta. A Szombat az igazi hardcore nap volt, míg a Vasárnap volt a leglazább látogatók szempontjából.
Nyugodtan merem mondani, hogy az autó nagyon népszerű volt. Pár ember mindig volt körülötte, de az is előfordult, hogy húszan állták körbe és én előadást tartottam az autó gazdag történetéről és nem szokványos jellemzőiről. Nagyon élveztem, de azért a nap (főleg Szombat) végére el lehetett bele fáradni.
A programok jók voltak, nekem sajnos nem sok időm volt nézni őket a tömeg kérdései miatt, de szerintem én szórakoztam a legjobban. Volt autótaposás, gumiégetés, mindenféle zenekar, pucér nős autómosás. Ebből "sajnos" csak az utolsón tudtam jelen lenni elhelyezkedésemből adódóan, ugyanis közvetlenül előttük állt az autóm.
Habár ez a szombati napot eléggé feldobta a konstans félelem attól, hogy lefröcsölik az autót ellenpontozta ezt. Aki takarított már rozsdamentes acélfelületet az tudja, hogy mennyire meglátszik rajta minden csepp víz és ujjlenyomat. Emiatt én nem vittem el mosatni az autómat, hanem csak mi takarítgattuk a barátnőmmel kábé egész nap.
Szombat este volt egy jó poén. Fenyő Miklós koncert volt és szegény annyira be volt vágva, hogy leesett a színpadról. Persze a zene és az ének zökkenőmentesen ment tovább. Igazán tehetséges. 
A legnagyobb buli mindenképpen a felvonulás volt Szombat délben. Mindkét Komáromot elég jól körbejártuk és nagyon élvezte szerintem mindenki.
Az autót három kategóriában neveztem versenybe. 80-as évek legszebb autója, Legszebb sportautó és Legszebb kupé. Vasárnap dél körül volt az eredményhirdetés és a Delorean lett a 80-as évek 2. legszebb autója. Hogyha kijavítom azt a pár esztétikai hibát, szerintem egész jó eséllyel indulok jövőre az első helyért is.
És most pedig végezetül pár kép, valamint ha valaki ismeri annak a gyönyörű Desoto tulajdonosát, amelyik ott volt a találkozón szóljon, mert szeretném felvenni vele a kapcsolatot!
Sidaries


