Bemutatkozas
Esemenyek
J_Delorean
DMC-12
vinek
afilm
Galery
Letoltesek
Forum
Delorean_blog
Links
Contacts

startside



Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál, 2009.08.7-9.

1/4 oldal


          Már tavaly is látszott, hogy az idei fesztiválon stabil pont leszek. Akkor is nagyon jó volt és az idei sem maradt el tőle. Ráadásul most több volt a látogató és az autó is. A három nap alatt több mint 900 amerikai autó jelent meg és több mint 15000 látogató. Emiatt már pénteken is elég jó nyüzsi volt, szombaton pedig aztán tényleg tele volt az erőd. A gyerekeket vasárnapra tartogatták, így habár kevesebb volt a látogató, többnek tűnt. 

          A klub tagjai idén nagyobb számban jelentek meg, elsősorban azért, mert az elmúlt évben lett taglétszám. 
A tavaly augusztusi három főből nehéz volt sok embert összehozni. Szóval idén Mentos volt a főtag, aki a legkeményebben nyomta az ipart már csütörtök estétől kezdve, majd kijött Bopat és Hannibal. McFly-ra még volt némi esély, de sajnos nem tudott végül odaérni.

          A legnagyobb élmény policecaprice látogatása volt, mert ő a saját fullextrás amerikai rendőrautójával jött ki. Hogy minden szép legyen mögöttünk táboroztak, így elég sokat tudtunk beszélgetni és az autóját is jól meg tudtam nézni. Ráadásul rendes rendőrruhában volt, ami még sokat dobott a hangulaton.

          Az autó idén is sokakat vonzott és ha lenne közönségdíj, szerintem simán nyerném, de azért így sem panaszkodom, mert sikerült megnyernem a "80-as évek legszebbje" verseny első díját! Tavaly is reménykedtem benne, de mikor a második hely lett csak meg, hirtelen nagyon motiváltnak éreztem magam az autó minél teljesebb rendberakására. Úgy látszik sikerült. Nagy az öröm. 

          A programok a hasonlóak voltak a 2008-ashoz, de nem sikerült idén sem túl sok mindent meglátogatni. A Guns and Roses tribute zenekar elég jónak tűnt, Fenyő Miki hozta a kötelezőt, pár autót megint összetörtek és egy komolyabb gumigyár fél éves termelését elfüstölték a pályán. A pucér nők okék voltak, viszont a vizespólóversenyen tavaly sokkal jobb volt a felhozatal.

          A felvonulás idén is jól sikerült, azt mondják, hogy rekordszámú autó ment el rá. Ezt simán el tudom képzelni, mert nem láttam a sornak sem az elejét, sem a végét. Pontos számot csak becsülni tudok, de én kb. 300 autóra tippelem a sort. A felvonulás úgy tűnt mindenkinek tetszett, bár a túlkomáromi rendőrök nem voltak túl jó fejek.

          Volt még egy nagy élmény. Ismét a Vurdonnal mentem és sikerült nekik idén behozni egy Pontiac GTO-t. Erről az autóról azt kell tudni, hogy ez volt John Delorean első nagy dobása. A DMC-12 pedig az utolsó. A két autó így külön szép volt egymás mellett.

          A tavalyi Desoto tulajdonosa viszont idén nem jelent meg, pedig nagyon szeretném jobban megnézni az autóját, úgyhogy a felhívás továbbra is áll!
          

Sidaries

Delorean